Minőségügyi rendszerek

ISO 56002; 7. és 8. szabványcikkelyei

Nem csak az innováció ISO 56002:2019 szerinti pályájára állásában, de az innovációorientált szervezet és folyamatainak kialakításában is döntő szerepet játszik a tudatosság. Ennek alapja a vezetők agilitása, valamint az egyéni kompetenciák. A szükséges és létező kompetenciahalmazok megismerése kiemelkedő fontosságú.

Ami azonban az innovációs sikerességben elengedhetetlen az a kollektív ismeretek feltárása, alkalmazása és elismerése. Utóbbi, a rendszeres és nyílt és kétoldalú kommunikációval együtt az elköteleződés alapja is egyben.

Az innovációs projektek életciklusában szükséges eltérő kompetenciák fejlesztése a siker elengedhetetlen alapfeltétele.

Az ISO 56002 szerint az innovációs folyamat a környezet, benne a versenytársak elemzéséből feltárt lehetőségek felmérésével veszi kezdetét.

A kreatív problémamegoldás módszereivel kialakított koncepciók alkotását a kockázat, valamint a megtérülés (RoI) és a „másolhatóság” alapján történő választás követi. Az értékelemzés segíti a választott megoldás megvalósításának tervezését, de nem hanyagolható el a vevő fejlesztés közbeni visszacsatolása sem. Az innovációs folyamat előre meghatározott pontjaiban történő mérése a teljesítményről informál, mely alapján a megvalósítási terv változtatása is tervezhetővé válik.

Ossza meg ezt a bejegyzést közösségi oldalán!

Kedves Érdeklődő!

 

Mielőtt elhagyná oldalunkat, IRATKOZZON FEL LEVELEINKRE és szerezzen naprakész tudást a szakértőink által összeállított cikkekből, tanulmányokból, letölthető anyagokból! A feliratkozás ingyenes ugyan, de megszerezhető tudás felbecsülhetetlen!

Nincs más teendője, mint hogy IDE KATTINT, kitölti az űrlapot (csak 1 perc az egész) és várja a hamarosan megérkező első levelet.