Kötelező munkavédelmi-jellegű dokumentumok

Egy szabvány születése

A nemzetközi szabványok kidolgozásának átlagos átfutási ideje 6 év, amit a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO, International Organization for Standardization) igyekszik ugyan csökkenteni, de a nemzetközi egyeztetés demokratikus módszerei a szervezet fennállása óta (1947) csak kisebb időmegtakarításokat tettek lehetővé. A nemzeti szabványok kidolgozása, jóváhagyása és közzététele a nemzeti szabványügyi szervezetek feladata, Magyarországon ez a Magyar Szabványügyi Testület (MSZT), amely a szabványosítási eljárás során a szabvány első fogalmazványát, a szabvány javaslatot igényli (nemzeti szinten ez az esetek többségében európai vagy nemzetközi szabvány hű magyar fordítása). Ezt a téma szerint illetékes műszaki bizottság elemzi, majd egyetértés esetén az erre felhatalmazott szervezet nemzeti szabványként jóváhagyja. A szabványkészítés így is több éves feladat.

Ha a szabványjavaslatnak nem volt európai vagy nemzetközi szabvány előzménye, ill. forrása, akkor a műszaki bizottság által elemzett, és elfogadott anyagot szabványtervezetként meg kell hirdetni, és az esetleges felszólalásokat meg kell vitatni.

Normatív követelményrendszerek

A szabványosítás fentebb összefoglalt nehézségei okán alakult ki az a nemzetközi gyakorlat, mely gyorsabb és az érdekelt/érintett felek nagyobb arányú bevonását teszi lehetővé. Ez az eljárás a normatív követelményrendszerek (kvázi szabványok) megalkotása és fejlesztése. E szabályozók azonban alapjául szolgálnak a nemzetközi szabványosításnak (ISO) is, melyre példaként szolgál az EFSIS (European Food Safety Inspection Service) normatív követelményrendszerből kialakult, az előzőleg már bemutatott BRC,IFS, ami alapjául szolgált az ISO 22000 nemzetközi élelmiszer-biztonsági szabványnak.

Az élelmiszer-minőség és -biztonság területén a fogyasztók egyre növekvő elvárásai, a kártérítési igények felmerülésének fokozott veszélye valamint az áruk áramlásának globalizációja szükségessé tették az élelmiszeriparban egységes minőségbiztosítási és élelmiszer-biztonsági normatív követelményrendszer kifejlesztését. A termelő, gyártó és értékesítő szervezetek méreteinek növekedése miatt egy kedvezőtlen esemény esetén ugyanis, lényegesen nagyobb az érintettek száma, az emberi és gazdasági következmények súlyossága. Érthető, hogy (különösen a fogyasztóval közelebbi kapcsolatban álló) nagyobb értékesítő szervezetek nagyobb biztonságra, a kockázatok minimalizálására törekednek. A kereskedelmi láncok emiatt fokozottan érdekeltek az élelmiszer-biztonságot veszélyeztető események elkerülésében. Mindezért az unióban egységes élelmiszer-jogszabályi elvárásokon túli normatív követelményekkel szembesítik beszállítóikat.

Az élelmiszer-biztonság érdekében figyelembe kell venni az élelmiszertermelési folyamat minden aspektusát, az elsődleges termeléstől a feldolgozáson át az élelmiszerek értékesítéséig, hiszen a lánc minden elemének hatása lehet az élelmiszer-biztonságra. A teljes vertikumot nemzetközi szinten két normatív követelményrendszer csoport, a GLOBALGAP/EUREPGAP,  SQF, QS,valamint BRCIFSISO 22000FSSC 22000 fedi le. Előbbiek az élelmiszercélú alapanyagtermelés egész világon elfogadott szabályozó rendszerei, míg az utóbbiak az élelmiszerfeldolgozás szabályozását biztosítja. Mindkét szabályozó csoport lehetővé teszi alkalmazóinak a nemzetközi tanúsítást, ezzel pedig nem lesz szükségük termékékeik minőségének, a kereskedők elvárásai szerinti, többszörös igazolására, mivel a tanúsítvány világos szerződési alapot nyújt az üzleti kapcsolatokban, ezzel megkönnyítve a termelőnek a piacra jutást. Emellett a társadalmi elvárásainak (úgymint egészség-, környezet-, munkabiztonság és minőségbiztosítás) is eleget tesznek.

About Author

Avatar

Komment