Szabványok álltalános jellemzői

A szabványok az egyes termékekre, eljárásokra, azok eredményére egységes, mindenki által elfogadott előírások. A szabványok alkalmazása  önkéntes, de jogszabály kötelezően alkalmazandónak nyilvánítja.

A szabványok, mint a minőségi követelmények egyik (a vevőktől látszólag) független meghatározója valójában az egyes termékekre, eljárásokra, azok eredményére egységes, mindenki által elfogadott előírások. Ez nagyon megkönnyíti a termékek nagy mennyiségben történő előállítását, mert ezáltal megvalósulhatnak a következő előnyök:

• Rendeltetésszerű használatra való alkalmasság: elsősorban termékszabványok, amelyek a használatra való alkalmasság főbb kritériumait tartalmazzák.
• Kompatibilitás: az összetartozó, egymáshoz csatlakozó termékek méreteinek, teljesítményeinek összehangolása.
• Csereszabatosság: különböző gyártók termékei egymással helyettesíthetők. A termék nemzetközi elterjedését teszi lehetővé.
• Termékvédelem: a termékek állagmegóvása megfelelő csomagolási, tárolási, szállítási, kezelési és karbantartási feltételek biztosításával.
• Kölcsönös megértés: egységes kifejezések és azok értelmezése (ISO 9000)
• Azonosíthatóság: a szabvány alapján végzett tevékenységek ellenőrizhetők és egymással összemérhetők (ISO 9001)
• Vizsgálatok: csak az azonos módon elvégzett vizsgálati eredmények hasonlíthatóak össze egymással.
• Választékrendezés: gazdaságos méretsorok kialakítása oly módon, hogy azokkal széleskörű vevői igényeket lehessen kielégíteni.
• Biztonság: alapvető követelmény, hogy a termék ne veszélyeztesse a fogyasztó személyi biztonságát, egészségét és vagyonát.
• Környezetvédelem: a termékek és azok működése ne károsítsa a természetet, ami társadalmi érdek.

A szabványosítást országos és nemzetközi szinten erre feljogosított szervezetek végzik, és országonként törvények szabályozzák.

Magyarországon az 1995. évi XXVIII. törvény rendelkezik a nemzeti szabványosításról, amely így fogalmazza meg a szabványt:

„A szabvány elismert szervezet által alkotott vagy jóváhagyott, közmegegyezéssel elfogadott olyan műszaki (technikai) dokumentum, amely tevékenységre vagy azok eredményére vonatkozik, olyan általános és ismételten alkalmazható szabályokat, útmutatókat vagy jellemzőket tartalmaz, amely alkalmazásával a rendező hatás az adott feltételek között a legkedvezőbb”.

A Magyarország nemzeti szabványügyi szervezete a Magyar Szabványügyi Testület (MSZT), amely köztestületként működik. Az MSZT tagja lehet bármely jogi személy, továbbá jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági szervezetek, akik az alapszabályt elfogadják.

Az MSZT tagjainak közmegegyezésével bocsátja ki a nemzeti szabványokat, honosítja a nemzetközi szabványokat és képviseli hazánkat a nemzetközi szervezetekben.

Az MSZT hivatalos lapja a Szabványügyi Közlemények, amelyben ismertetik az újonnan bevezetett és megszüntetett szabványokat, tájékoztatnak a készülő szabványokról és közlik a kiadott szabványok módosítását.

A szabványok alkalmazása általában önkéntes, ezért található minden szabvány első oldalán a következtető figyelmeztetés:

„E nemzeti szabványt a Magyar Szabványügyi Testület a nemzeti szabványosításról szóló 1995. évi XXVIII. törvény alapján teszi közzé. A szabvány alkalmazása a törvény alapján önkéntes, kivéve, ha jogszabály kötelezően alkalmazandónak nyilvánítja.”

A magyar szabványok hivatalos jelölése a következő:

• a nemzeti jel MSZ
• a megkülönböztető sorszám 4900
• egy szabványon belüli szabvány 4900-1
• a kibocsátás éve :1987

Például:

MSZ 4900:1987 Fizikai mennyiségek neve és jele
MSZ 4900-1:1987 Fizikai mennyiségek neve és jele. Általános előírások.
MSZ 4900-14:1987 Fizikai mennyiségek neve és jele. Jelmagyarázat.

Amennyiben a magyar szabvány megegyezik valamely nemzetközi szabvánnyal, akkor annak a szabványosítási szervezetnek a betűjele is szerepel a szabványban.

ISO               Nemzetközi szabvány
EN                Európai szabvány
MSZ EN        Európai Uniós szabvány honosítása.
MSZ ISO      Nemzetközi szabvány honosítása.
MSZ IEC       Nemzetközi szabvány honosítása.
MSZ EN ISO Olyan nemzetközi szabvány, amit az unió is elfogadott.

A mai értelembe vett szabványosítás lényegében az ipari forradalom által teljesedett ki, amikorra a termelés már túllépte az egyes üzemek és országok határait. A termelés mennyiségi felfutása, a munkamegosztás elterjedése, a nemzetközi kereskedelem szükségessé tette az egyes termékek, eljárások egységesítését nemcsak országonként, hanem nemzetközi szinten is. A nem megfelelően összehangolt nemzeti szabványoknak még ma is megvannak- és még sokáig meg is lesznek- a jelentős gazdasági vagy kereskedelmi hátrányt okozó hatásai. Az USA-ban 110 volt a hálózati feszültség, míg Európában 230 volt, így a termékek kettős használata csak átkapcsoló transzformátor segítségével lehetséges. Többek között Angliában és Ausztráliában még ma is baloldali közlekedés van.

Felismerve ezeket a hátrányt okozó eltérő szabványosítási gyakorlatot elsőnek 1906-ban az IEC(International Elektrotechnika Comission), a Nemzetközi Elektrotechnikai Bizottság alakult meg 13 ország együttműködésével.

1926-ban megalakult az első általános nemzetközi szabványosítási szervezet az ISA, amely ma már az ISO (International Organization for Standardization) néven működik és a legtöbb nemzeti szabványosítási szervezet tagja. Az IEC csatlakozott az ISO-hoz, de továbbra is megtartotta önállóságát az elektrotechnika területén.

Az ISO munkáját az egyes nemzeti szervezetek által delegált tagokkal kiegészített Technikai Bizottságokban (TC) végzik. Nemzetközi szabványként az olyan ajánlások kerülnek elfogadásra, amellyel a tagok legalább 75%-a egyetért.

A nemzetközi szabványok alkalmazása az egyes tagországokban nem kötelező!

A nemzeti szabványosítási szervezetek a nemzeti szabványokat honosítják (MSZ ISO), és akkor már kötelezővé tehető a használata, illetve mellette más nemzeti szabványt az adott országban nem használnak.