Az ökológiai lábnyom a földi élet fenntarthatóságának mértékegysége.
A környezetvédelem ügye nagyjából 1972-ben vált nemzetközileg elismert problémává, amikor a Római Klub elkészítette első jelentését, mely „A növekedés határai” néven vált ismertté. Földünk globális problémáinak elmélyültebb elemzése ekkor kezdődött, és tart napjainkig. A környezetvédelemmel szoros kapcsolatban áll a fenntarthatóság fogalma, amely azt a célt fejezi ki, hogy a jelenben folytatott életmódunkkal ne veszélyeztessük a jövő generációk hasonló színvonalú életét, felélve előlük a természet vagyonát.
Azonban ahhoz, hogy ez a célkitűzés megvalósulhasson, valahogyan számszerűsíteni kell, hogy Földünk természeti tőkéjéből mennyi áll rendelkezésre, illetve, hogy mekkora a fogyasztás mértéke. Addig nem lehet használható fenntarthatósági stratégiákat felállítani, amíg valamilyen módon mérni nem tudjuk az emberiség környezethasználatát. Erre a problémára kerestek megoldást azok a kutatók, akik megalkották az ökológiai lábnyom (ÖL) fogalmát és kifejlesztették számítási eljárását.
Az ökológiai lábnyom fogalma
Az ökológiai lábnyom azt a termékeny földterületet és vízi ökoszisztémát foglalja magában, amely szükséges egy adott népesség által igényelt erőforrások előállításához, és elnyeli a népesség által termelt hulladékot, bárhol is legyen a Földön az a föld- és vízterület.
Az ökológiai lábnyom fogalmának kialakulása a Föld eltartó képességének fogalmával kapcsolatos. Az ide vonatkozó kutatások 1993-ig azt a népességszámot próbálták meghatározni, melyet adott terület képes eltartani (fő/ha). Az ökológiai lábnyom -melynek fogalma 1993-ban Wackernagel, McIntosh és Rees közösen publikált munkájában jelent meg először- az eltartó képesség fordítottja. Azt fejezi ki, hogy adott népesség mekkora területről fedezi a fogyasztásához szükséges erőforrásokat (ha/fő). Ezzel a fordulattal az eltartó képesség becslésének problémái elvileg megoldhatók.
Az egy adott térség által eltartható népesség meghatározása ugyanis kétséges: részben azért, mert az emberek nemcsak helyi termékeket fogyasztanak, hanem olyanokat is, amely a világ bármely más pontjáról származhatnak, tehát más populációk területét is igénybe veszik, ráadásul az állatokkal ellentétben az emberek fogyasztásának nagy részét nem a táplálék alkotja, hanem olyan termékek, mint pl. az energia, ruha, vagy gépkocsi. Az ökológiai lábnyom ezeket a problémákat megoldja. Alkalmazásával egy adott népesség által helyben előállított és külföldről behozott termékek fogyasztása is nyomon követhető, a fogyasztás mértéke -függetlenül az összetételtől és mennyiségtől- számszerűsíthető.
Az ökológiai lábnyom számítási módszere
Elméletileg az ökológiai lábnyom meghatározása úgy történik, hogy kiszámítják, mennyi föld és vízterület szükséges egy adott népesség által fogyasztott összes termék előállításához és az összes keletkező hulladék elnyeléséhez.
A számítási folyamat négy nagy részre bontható. Az első részben a fontosabb növényi, állati és erdőgazdasági termékek egy főre jutó területigényét számítják ki, a másodikban az energiafelhasználás egy főre jutó területigényét határozzák meg energia fajtánként. A harmadik részben a teljes egy főre jutó ökológiai lábnyomot számítják ki az első két részben kapott lábnyomösszetevők összegzésével és egyenértékre hozásával. Végül az egy főre jutó biológiai kapacitás számítása történik a különféle földhasználati típusok egyenértékűsítésével és összeadásával.
A számítási módszert ért kritikák
A kritikák főleg azért érik a lábnyomot, mert a számításokból sok fontos dolog kimarad, és a módszernek kicsi a prognosztikus értéke, valamint statikus becslést ad, pedig a természet és a gazdaság dinamikus rendszerek.
Az ökológiai lábnyomelemzés kifejlesztői szerint a módszer valóban nem dinamikus, csupán pillanatfelvételeket nyújt a népesség aktuális erőforrás használatáról. Az ismételt pillanatfelvételek viszont lehetővé teszik a dinamikus rendszerek nyomon követését.
Összegzés
Az ökológiai lábnyom -hiányosságai ellenére- használható indikátora a fenntarthatóságnak.
Mivel a számítási eljárás során egyértelműen elkülöníthetők azok a komponensek, melyek leginkább felelősek a lábnyom méretéért, a módszer akár környezetpolitikai tervezésben is használható. Annál is inkább el kell fogadnunk tudományos módszerként, mert a fenntarthatóságnak jelenleg nincs más olyan mutatója, amellyel a társadalom, a gazdaság és a környezet folyamatait együttesen lehetne értékelni.
A leírás Papné Vancsó Judit tanulmánya alapján készült.
